Hallom az ablakpárkányra koppanó vízcseppeket, ahogy olvad a hó, majd eszembe jut Weöres Sándor Olvadás című verse, amit egyszer elénekelt - bár az, hogy énekelt, enyhe túlzás - az általános iskola, alsó tagozatos magyartanárom, és róla meg az jut eszembe, hogy egyszer a Micimackó szereplőinek lerajzolása volt a feladat…

- Na, gyerekek, hogy is néz ki az a Róbert Gida? - kérdezi. Nagy kuss, mindenki sunyít. Na ne már, hogy senki nem olvasta/látta a Micimackót? - gondolom magamban. Aztán megszólalok:
- Róbert Gida egy kisfiú.
- Hogyan lenne már kisfiú?! - kötözködik a tanító néni - Benne van a nevében, hogy gida, tehát Róbert Gida egy őz. Esetleg kecske.
Nem, nem bírom ki röhögés és felháborodás nélkül, kitartok az én verzióm mellett, míg a többiek szorgalmasan rajzolgatják az őzkecskét. Tényleg mindenki ennyire hülye? Aztán valaki megszólal halkan, félősen:
- Róbert Gida tényleg egy fiú.
És csatlakozik még valaki, majd még valaki, és még többen… én pedig büszkén kihúzom magam a padban, hiszen örömmel tölt el a dolog: már megint nekem volt igazam.